Tovább a képekhez…

Hegyi László:
Anyám gyakran sírt

Anyám gyakran sírt - szinte mindenért,
ha koldust, csonkát vagy vakot látott,
szívébe sokak fájdalma befért,
szerette ezt a kerek világot.

És mégis - anyám gyakran nevetett.
Mint porban fürdő vidám kis veréb,
olyan boldog volt, és elégedett,
ha rendben tudta három gyermekét.

Öröme, búja, gyorsan változott,
illőn természetes, lágy szívéhez,
egyensúlyban volt, mint az évszakok,
ahogy tavaszra nyár, őszre tél lesz.

Anyám gyakran sírt, gyakran nevetett,
élt, serénykedett, mint madár a fán.
Forró szívében áldott szeretet
buzgott - leginkább ember volt talán.

Tekintse meg a meghívót és a programot: Falunap2013.pdf.

Tovább a képekhez…

Kányádi Sándor:
Kicsi faluból való vers

Nagyváros, nagyváros,
hol az út is járda,
ott szeretnék járni
én is iskolába.

Villamossal mennék,
mikor eső esne,
cipőt sem pucolnék
minden áldott este.

Ellaknék én benned,
nagyváros, nagyváros,
mert a mi kis falunk
sokszor bizony sáros.

De van egy hű kutyám
s két kicsi bárányom,
búsulnék, ha tőlük
el kellene válnom.

Talán még sírnék is,
ha senki sem látja;
s ki járna helyettem
a mi iskolánkba?

Nagyváros, nagyváros,
ne csábíts te engem,
maradok holtomig,
itt, ahol születtem!

Tovább a képekhez…

Juhász Gyula:
Ének

Az alkony oson már
Fák lombja alól.
A nyár hegedűjén
Ősz bánata szól.

Fák lombja alól
Táncolva az ősz jön
S a rőt koszorút
Megrázza a törzsön.

Táncolva az ősz jön
S mint felleg a hegyre,
Vállamra borulnak
Az ősz meg az este.
Az ősz meg az este.

Tovább a képekhez…

Kányádi Sándor:
Betemetett a nagy hó

Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt rétet.
Minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.

Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.